Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
Pedig…, így volt. Nem elég, hogy rajongtam, de (azt a patetikus megállapítást kihagyom, hogy az "életemet is meghatározta", viszont az bőven belefér, hogy) egyik suckerségemet megalapozta. Sebaj. Bálványomlás ide vagy oda, azért jó buli és a kíváncsiságom úgyis legyőzi a kisgyermeki ragaszkodást, a gumicsont örökös szorongatását – attól, hogy valamelyik klasszikus ma már nem jön be annyira, attól még ugyanolyan emlékek fognak bennem élni a sorozattal kapcsolatban. Úgyhogy indul is egy új rovat. És elsőként (remélem, hogy human nem előz be:) a pár bejegyzéssel ezelőtt már említett Időlabirintus kerül a terítékre, melyet volt szerencsém első évadilag és a második évad feleileg ledarálni itteni, külhoni tartózkodásom során. (Anno, ugye leírtam, hogy mekkora hatással is volt rám 20 éve ez a sorozat. A YouTube-ra, ha nincs már fent, majd jól felöltöm a főcímet, melynek zenéjébe még ma is beleborzongok. ) Bazz, ha már Időlabirintus, csak "egy" dolog érdekelne. A magyar hangok. Valaki fel tudja őket idézni?
Melyik bálványt döntötted le legutóbb? Előfordult már veled, hogy egy nagy kedvencedet újranéztél, és rádöbbentél, hogy az adott sorozat nem egy nagy eresztés? Melyik volt?
Nekem baromira csak Pacziga Mónika jut eszembe (ő volt Helen), valamikor még kommentben is volt szó a sorozatról, de nem hiszem, hogy más magyar hangot említettetek volna. Rothgo, Belor, Phil és Terry: szabad a gazda. (Rémlik valahonnan még Till Attila is, de hogy Till vagy Tyll volt-e, illetve azt, hogy egyáltalán valós-e az emlék, azt, ha ütnének sem tudnám megmondani. ) Itthon, ha jól rémlik (majd kijavítotok) csak a 7 részes első évad ment le, mert a 2×01 történései felettébb újnak tűntek nekem.
Ááá, ez az, ami nagyon veszélyes. Nem klasszikus klasszikusokról van szó, hanem személyes klasszikusokról, perszonális favoritokról, melyek emlékét még a nosztalgiahatás is megszépíti. Gondolom, már páran beleütköztek abba a jelenségbe, hogy újranézték gyerekkori kedvenc filmjüket és rájöttek, hogy mekkorát tévedtek, hogy milyen nagy gagyit istenítettek. Szerencsére a fordítottjára is akad bőségesen példa, mindenesetre hasonló veszély fenyeget(het) a régi sorozatok újranézése esetén. Nem a pár éves sorikra gondolok, hanem az 1-2 évtizedesekre, így gondolom nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy nem sokan foglalkoznak ilyesmivel (főleg "nyersanyag" híján. ) Szóval bármennyire is csábító a dolog, mindenkit óva intenék ettől. Mostani áldozatomat (már volt és lesz is róla szó) elnézve mai szemmel, csak hüledezek. Nem kicsit, nagyon. Amolyan "hová tettem a szemem? "-módra. Ha valaki ma látná ezt a sorozatot (a lepel a következő bekezdésben hullik, ha még nem vált volna egyértelművé), akkor az 5. percben kenszölözné és teli pofával röhögne azon, hogy valaki valaha rajongott érte.
54 hozzászólás | kategória: a hét kérdése Megint benne van, hogy volt egy ilyen kérdésünk korábban (UPDATE: fogjuk rá, bár annak 10 éve), de ugye cserélődik az olvasótábor, meg egyébként is, egy újszülöttnek meg egy szenilis vénembernek minden vicc új. Nem vagyok oda a fals nosztalgiáért. Biztos mindenkivel megesett már, hogy valamilyen indíttatásból újranézte gyermekkora vagy fiatalkora egyik hatalmas kedvencét. Mármint sorozatát. (Nem szabad! ) És talán az is előfordult, hogy az adott széria vagy nem állta ki az idő próbáját, vagy pedig kiderült, hogy csak x évvel fiatalabb és tapasztalatlanabb szemmel volt élvezhető, mert egyébként egy nagy rakás. Nekem például felnőttként az Into The Labyrinth (Időlabirintus) esetében nagy csalódás volt rádöbbenni, hogy mennyire gyereksorozat a minden idők egyik nagy kedvencének tartott széria, de ez tippre sok kisiskolásként látott sorozatra igaz lehet, így inkább az egy fokkal idősebb szemmel nézett sorozatok iránt érdeklődnék, de persze mindenki azt válaszol, amit akar.
Értékelés: 5/4 A kefe miatt tényleg nagyon egyszerű használni és egész nap kitart, de idén próbáltam ennél sokkal jobb spirálok is, ezrét nem jár a maximális pontszám. Egyébként jó kis spirál, ha valaki szemezgetett vele, akkor hajrá, érdemes tenni vele egy próbát. Ha valakinek alapból szép pillái vannak, akkor szerintem nagyon drámai hatást lehet vele elérni. Mit szóltok ehhez a formabontó szempillaspirálhoz? Kipróbáltátok már, vagy tervezitek? 😊