Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
A Római-parton, a Duna partján áll az egykor szebb napokat látott postás üdülő, ahol a Magyar Posta dolgozói és családtagjai tölthették a vakációjukat. A Postás Szakszervezetnek az egyik kis telkén állt a Római-parton egy földszintes, egyvécés csónakház. A szakszervezet az évek során minden határos telket megvásárolt, ha azok eladóvá váltak, így alakult ki az a terület a '60-as évek végén, amely már komolyabb méretű épületnek is helyet adhatott. Az épületegyüttes története 1970-ben kezdődött, ekkor épült meg az ötemeletes, 55 szobás szálloda, amihez két nagy étkezőt, társalgót, liftet, külső medencéket, zuhanyzókat, napozótetőt és csónakházat is építettek, egyszóval az itt nyaralók minden igényét kielégítették. Postás üdülő lévén, még egy postát is létesítettek a főbejárat közelében. Az épület felépítése nagyban hasonlít a Kádár-korszakban jellegzetessé vált balatoni üdülőmonstrumokhoz, amiket inkább funkcionális, mintsem a díszes stílus jellemez. Az figyelmeztetés ellenére szinte minden oldalról be lehet jutni az épületbe A falakat az alsó szinteken megbontották A kilátás pazar Valaha gyönyörű lehetett... Az üdülő látványterve A Postás Üdülő túlélte a rendszerváltást, bár az elkövetkezendő évek során csökkent a népszerűsége és az épületre is kevesebbet költött a posta, így az üdülő állaga folyamatosan romlott.
Belépés 2020. július 07., kedd - Ma Apollónia napja van Gyermek- és ifjúsági könyvek Informatika, számítástechnika Naptárak, kalendáriumok Nyelvkönyvek, szótárak Társadalom- és humántudomány Természet- és alkalmazott tudomány Kötésmód: ragasztott kartonált Méret [mm]: 130 x 198 x 19 Szállítás: 1-10 munkanap "Hihetetlenül izgalmas és fordulatos. " - Iconic Reads Elképzelhetetlen. Hihetetlen. Felfoghatatlan. Nem veszem észre, mivé vált az életem. Már nem tudom megmondani, hol ér véget a hazugság és hol kezdődik az igazság. Betoppant az életembe, és arra ösztönzött, hogy kibújjak a biztonságos kis csigaházamból. Minden álmom valóra válik, kivéve azt az egyet, amit a leginkább szeretnék: a saját hepiendem. De küzdeni fogok érte. Most és mindörökké. Meghan Marchnak, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzőjének legújabb sorozatának befejező részében felkerül végre a pont az i-re. Az Utolsó kísértés a Kísértés-sorozat befejező kötete.