Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
Térjünk rá a bérleti szerződés tartalmi elemeire. Magától értetődő, hogy pontosan szerepeljenek a szerződésben, a felek adatai: név, anyja neve, állandó lakcím, személyi igazolvány száma, születési hely, és idő, és végül az adószám. Fontos, hogy pontosan szerepeljen a bérbe adandó lakás címe, helyrajzi száma, mérete. Nem szabad kihagyni, hogy a bérlés időtartama határozott idejű, vagy határozatlan. Nem szabad kihagyni az a részt sem, amely leírja a lakás állapotát, illetve melyben mind a két fél kijelenti, hogy a maga részéről azzal kapcsolatban a tájékoztatást megtette, illetve a bérlő azt, tudomásul vette. Feltétlenül legyen benne a szerződésben, hogy a bérlet melyik nappal kezdődik. Szerepeljen továbbá a szerződésben a bérbeadó számlaszáma, amelyre a díjat utalni kell, illetve más megegyezés esetén, annak leírása. Továbbá a bérleti díj fizetése a hónap melyik napjáig kell, hogy megfizetésre kerüljön, illetve ehhez kapcsolódóan, esetlege késés esetén mekkora késedelmi kamat kerül felszámításra.
Amennyiben a bérlő nem a fenti időpontra mondja fel a bérleti jogviszonyt akkor a felmondása a következő időszakra érvényes. Az új Ptk. új szabályként vezeti be a bérbeadó karbantartási kötelezettségét, miszerint a bérbeadó karbantartási kötelezettségét életveszélyt okozó, az épület állagát veszélyeztető, továbbá a lakás vagy a szomszédos lakás rendeltetésszerű használatát lényegesen akadályozó hibás esetén késedelme nélkül, egyéb esetekben az épület karbantartásával vagy felújításával egyidejűleg köteles teljesíteni. Az új Ptk. új rendelkezésként rendezi az elviteli jog kérdéskörét. A nem tételesen kidolgozott bérleti szerződéseknél az ún. eredeti állapot helyreállítására történ utalás sok vitára adott alapot. Ez az új rendelkezés egyértelműsíti, hogy a bérlő nem gyakorolhatja az elvitel jogát az általa a bérleménybe vásárolt és beépített, felszerelt berendezési tárgyak vagy egyéb felszerelések tekintetében, ha ennek fejében a bérbeadó megfelelő kártalanítást ajánl fel és az a bérlő lényeges érdekeit nem sérti.
Rögzíteni kell a megegyezést, a közös költséget, a lakásbiztosítást, a rezsit, az adózást, illetve az egyéb költségeket illetően is. Ne felejtsük el rögzíteni, a felek kötelességeit, a lakás karbantartásával, üzemeltetésével kapcsolatosan. Meg kell említeni, hogy bérbeadó, mikor jelenhet meg személyesen a bérleményben. Hasznos, ha leírjuk azt is, hogy a bérlő milyen esetekben, és milyen engedélyek birtokában végezhet jelentősebb munkálatokat az ingatlanon. Szögezzük le, hogy a bérlő, nem adhatja ki bérletben a bérleményt. Legyen benne a szerződésben, a bérlet megszüntetésének a módja, illetve mennyi idő után kell átadni a bérleményt a szerződés megszűnését követően. Szerepeltessük általánosságban, a bérlemény használatára vonatkozó általános elvárások. Végül ne hagyjuk le, a pontos dátumot, és az aláírásokat. Természetesen egyéb dolgokat is be lehet venni a szerződésbe, amennyiben azt szükségesnek látjuk, illetve a bérlemény egyedi tulajdonságai azt megkívánják. Nagy segítség, hogy az internetről le lehet kész mintákat tölteni, de ne feledjük, hogy ajánlatos közjegyzőhöz fordulni.
Javaslom próbálj újsághírdetéssel vidéki önkormányzati lakásra cserélni, mert mindig vannak akiknek "bármi áron is" de megéri Pestre költözni, és ezért átmeneti ugródeszkának még a te rossz állapotú lakásod is elfogadható lehet. (A lakáscseréhez az önkormányzatok mint tulajdonos hozzájárulása szükséges. ) Külön írom: egyik-másik vidéki önkormányzat pályázaton keresztül lakáslehetőséget ajánlj fel nagycsaládosoknak többek közt azzal a feltétellel, hogy x évet ott fognak lakni - ezáltal az általános iskolás korú gyermekek "megmenthetik" a helyi iskolát a tanulói létszámhiány miatt a bezárástól. A felajánható lakás kevés, a jelentkező családok száma sokszoros... Jó szerencsét! "Lisa" laikus hozzászóló 2009. 17:56 Hogy mik vannak!!! Felmondásért pénzt!! burjan36 2009. 14:39 Tisztelt Ügyvéd ill. Jogász Úr! Nekem van egy határozatlan idejű bérleti szerződésem egy IX. kerületi önkormányzati lakáshoz. Mivel 3 kiskorú gyermekem van és egy penészes, vizes és 1 szoba-konyhából álló komfort nélküli lakásról van szó, 2 hónapja beadtam az önkormányzat felé egy kérelmet, amelyben arra kértem a polgármester urat, hogy közös megegyezéssel mondjuk fel a bérleti szerződésemet.
Fórum → ingatlanügyek régebbi elöl új hozzászólás tofu # e-mail 2009. 10. 18. 10:11 Tisztelt Fórumozók! Olyan problémám lenne, hogy pár hete kötöttünk egy határozatlan időre szóló bérleti szerződést egy bérlővel, felmondási idő 1 hónap. Mivel abszolút nem tudunk a bérlővel együttműködni, egymás mellett élni( az érintett lakás a sajátunk mellett van) tegnap átvittem neki egy írásos szerződés felmondást, amit nem vett át, elkezdett fenyegetőzni hogy ő innen nem fog kiköltözni, azzal hogy ő beköltözött átszállt rá a tulajdonjog (???? ) és hogy mi csak azért akarjuk felbontani vele a szerződést, mert összevesztünk. A lényeg hogy milyen úton kell vele tudatnom, hogy a szerződésben foglalt 1 hónapon belül hagyja el a lakást, ha nem vette át tőlem az értesítést? illetve meg kell indokolnom írásban hogy miért akarom felbontani a szerződést? köszönöm a segítséget előre is monalisa1 2009. 11. 22:01 Ha annyira vissza akarnának menni "lelakni" azt a két hetet ami okt. 31-ig még hátra van, nos semmi akadálya: kulcs vissza (... ) a mérőórák fogyasztása meg gálánsan a te kontódra... De jut eszedbe (... ) egy egézségügyi festetés biztosan kell majd utánuk, melynek költségét követelni fogod tőlük... Szóval próbálkoznak, de foglalkozz mással... Pl.
Mit kell tudni a Bérleti Szerződésről? A bérleti szerződés során a bérbeadó a dolgot (a "bérleményt", "gépjárművet" stb. ) időlegesen a bérlő használatába adja, a bérlő pedig köteles ellenszolgáltatásként bért (bérleti díjat) fizetni. A bérlő viseli a használattal járó kisebb költségeket, melynek elemeit célszerű a bérleti szerződésbe foglalni. Mire is kell figyelnünk a bérleti szerződés megírásakor? Még mielőtt a bérleti szerződésre rátérnénk, fontosnak tartjuk kiemelni, hogy nagyon fontos a bérlő személyének a kiválasztása, illetve a vele kapcsolatosan minél több információ beszerzése. Például, hogy hol dolgozik, van-e állandó munkája, van-e állandó lakhelye, milyenek a családi körülményei, ha korábban is bérelt lakásban élt, onnan miért jött el, stb. Amennyiben megnyugtatóan ezt a dolgot, akkor rátérhetünk magára a bérleti szerződésre. Itt már az elején fel kell hívnunk arra a figyelmet, hogy lehetőség szerint készíttessük közjegyzővel a szerződést, jegyeztessük ellen vele, ugyanis abban az esetben, ha bérlő nem fizeti a bérleti díjat, illetve nem akar kiköltözni a lakásból, akkor nincs szükség bírósági eljárásra ahhoz, hogy a kilakoltatást azonnal foganatosítani lehessen.
a lakást hírdetheted/mutathatod stb., de nov. 2. előtt az esetleges új bérlő ne költözzön még be. stargirl 2009. 21:40 Köszi Lisa és Zoltanuss! Igen-igen, azt tudom, hogy nov. 1. előtt nem adhatom ki. (Nahh igen, nem mintha tolonganának a jelentkezők... ) Csak ők olyasmit mondanak nekem, hogy megmutatták egy (bevásárlólánc) jogászának, aki azt mondta nekik, hogy ez közös megegyezésű felmondás volt (mert hogy ez is szerepelt a szerződésben, mint lehetséges megszűnést), mert elvettem mindkét kulcscsomót tőlük. Mert ha legalább az egyik kulcscsomót otthagyom, akkor ok a dolog. Kérdem én, ha megtörtént az órák leolvasása, akkor miért hagytam volna ott a kulcsot! Nahh jó, azért megnyugodtam, hogy nincs igazuk! Köszi mégegyszer! Stargirl Zoltanuss 2009. 21:04 " Arra ügyelj, hogy ha ismét kiadod a lakást nov. előtt azt nem teheted meg ". Na ennek a figyelembe vételében javasoltam. Egyébként a mai helyzetben elég nehéz kiadni gyorsan egy lakást!!! 2009. 21:02 Üdv. stargirl! Ilyen esetekben, amikor a bérlő nem kivánja kitölteni a felmondási időt praktikus megoldás a fenmaradó idő felezése.
A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (2013. évi V. törvény) több ponton újra szabályozta a bérleti jogviszonyt. Az új Ptk. felmondási jogot enged a bérlő számára akkor is, ha a bérelt dolog, lakás vagy emberi tartózkodás céljára szolgáló más helyiség egészséget veszélyeztető állapotban van, még akkor is, ha erről a bérlő a szerződés megkötésekor vagy a dolog, lakás bérbevételekor tudott vagy tudnia kellett. Szabályozásra került, miszerint bérlő a bérbeadót terhelő karbantartási vagy javítási munkálatokat elvégezheti a bérbeadó költségére, ha azokat a bérbeadó nem végzi el. A Ptk. korábbi rendelkezése alapján a bérlő a bérbeadót terhelő javítási és karbantartási munkák szükségességéről a bérbeadót köteles volt értesíteni, de csak a szükséges intézkedéseket volt jogosult elvégezni. Új szabály, hogy a bérbeadót nem csak a bérleti díj megfizetésének elmaradásakor, hanem a bérlőt terhelő költségek és terhek megfizetésének elmaradása esetén is megilleti a törvény által biztosított és külön szerződéses rendelkezés nélkül is beálló felmondási jog.