Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
Cselekmény [ szerkesztés] 2014-ben Az Új Alapító Atyák (New Founding Fathers of America – NFFA) nevű párt veszi át a hatalmat az Egyesült Államokban, Arlo Sabian és a pszichológus Dr. May Updale vezetésével az elszegényedett lakosságú Staten Islanden kegyetlen kísérletet szerveznek: 12 órára legálissá tesznek minden bűncselekményt, azzal az indoklással, hogy a nehéz gazdasági helyzetben az emberek így kiélhetik elfojtott agressziójukat. A lakosok, akik a kísérlet idején a szigeten maradnak, 5000 dolláros jutalomban részesülnek és a gyilkosságokban részt vevő polgárokat is külön jutalomban részesítik. A szigeten maradt emberek testébe nyomkövető készüléket helyeznek, míg az Irtásban résztvevők egy kamerával felszerelt kontaktlencsét kapnak, amellyel követhető az aktivitásuk. Dmitri, a helyi drogbáró a sziget elhagyását tervezi, de Capital A nevű embere maradni akar az Irtás idejére. Egy másik díler, Isaiah verekedésbe keveredik az őrült drogfüggő Skeletorral és vágást szerez a nyakára. Isaiah-ot nővére, Nya látja el, aki Irtás-ellenes aktivista és Dmitri exbarátnője.
Körülbelül valami hasonlóra számítottam az eddigi három rész alapján, hogy valahogy így indulhatott ez az egész. Vannak benne érdekességek, hogy mi hogyan is történik, ezeket nem lövöm le. A manipulálás természetesen jócskán benne van/volt abban, hogy ez az egész "Irtás" odáig fajuljon és jusson, mint a "későbbi" részekben látjuk. A film hasonlóan jó, mint a korábbi részei. A színészek jók, hozzák azt a szintet, amit kell. Itt még nincs annyi betegség/gyilkolás, mint a későbbi részeknél, de azért már itt is kezdi magát kinőni az irtás, ahogy halad előre a cselekmény. Az új alapító atyák már itt is megérik a pénzüket. A zenék megint csak nagyon jók és a magyar szinkronnal sem volt problémám, igaz, abban a verzióban, amit én néztem, most sem hangzott el magyar cím. Teljesen jó volt megismerni ennek az egésznek az eredettörténetét, hogy honnan is indult az irtás, mi vezetett odáig, hogy ezt bevezették. Továbbra is kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e további részei a Purge-nek, mert eddig mind a négy film elég jó volt.
Dmitri a helyzetet kihasználva C4-es robbanószerrel öli meg a maradék zsoldost. A szirénák jelzik az Irtás befejeződését és a film végén a túlélők az utcán hősként ünneplik a sebesült Dmitri-t, aki jövőbeli fegyveres ellenállásra szólítja fel őket. Sabian bejelenti, hogy az Irtás sikeres kísérlet volt, ezért a következő évben országos szintre is kiterjeszthetik azt. Szereplők [ szerkesztés] Y'lan Noel – Dmitri Lex Scott Davis – Nya Joivan Wade – Isaiah Mugga – Dolores Christian Robinson – Capital A Lauren Velez – Luisa Kristen Solis – Selina Marisa Tomei – Dr. May Updale Patch Darragh – Arlo Sabian Maria Rivera – Anna Chyna Layne – Elsa Siya – Blaise Melonie Diaz – Juani Mo McRae – 7 & 7 Steve Harris – Freddy Rotimi Paul – Skeletor Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a The First Purge című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Jegyzetek [ szerkesztés] További információk [ szerkesztés] m v sz A bűn éjszakája / A megtisztulás éjszakája Filmek A bűn éjszakája (2013) A megtisztulás éjszakája: Anarchia (2014) A megtisztulás éjszakája: Választási év (2016) A megtisztulás éjszakája: A sziget (2018) Televíziós sorozat The Purge (2018–)
Csak kattints ide, és rendeld meg DVD-n! Ha még jobb minőséget szeretnél, akkor itt rendeld meg Blu-ray lemezen! A megtisztulás éjszakája: A sziget fórumok Vélemények Empire, 2019-06-30 16:49 11 hsz Kérdések téma megnyitása 0 hsz Keresem téma megnyitása 0 hsz
Miközben az emberek egy része elmenekül a szigetről (de sokan maradnak a pénzjutalom miatt), Nya barátaival, Doloresszel, Luisával és Selinával a helyi templomban húzódik meg. Dmitri a főhadiszállásán marad, ahová Capital A két prostituáltat, Annát és Elsát küldte hozzá. A nők valójában felbérelt gyilkosok és Dmitri életére törnek, de a férfi felülkerekedik rajtuk és embereivel kivégzi a helyére pályázó, áruló Capital A-t. Skeletor elköveti a legelső gyilkosságot, bűntettének videófelvétele futótűzként terjed el a nyilvánosság előtt. Az NFFA vezetői azonban csalódottan látják, hogy az emberek túlnyomó többsége csak fosztogat és vandálkodik, de nem gyilkol. A helyzet megoldása érdekében felfegyverzett, álruhás zsoldosokat küldenek a helyszínre és megkezdik a lakosság kivégzését – kiderül, hogy a kísérlet valódi célja a szegényebb rétegek módszeres likvidálása volt, ami által "egyensúlyt" akarnak teremteni a társadalomban és csökkenteni a szociális kiadásokat. Dr. Updale a kísérlet mögöttes motivációját felfedezve tiltakozni kezd, de az NFFA gyorsan elhallgattatja a nőt.
Nővére tudtán kívül Isaiah is részt vesz az Irtásban és Skeletor nyomába ered. Amikor rátalál, mégsem képes megölni és menekülni kényszerül, majd egy épületben bujkálva nővérétől kér segítséget telefonon. Hosszas menekülés után térnek vissza a templomhoz és szemtanúi lesznek, ahogyan az épületet maszkos fegyveresek hagyják el. A menedéket keresők többségét lemészárolták, Luisa és Selina életben maradt, Dolores viszont eltűnt. A csapat visszatér Nya bérelt lakásába (ahol a megsérült Dolores már várja őket), ahová épp egy zsoldososztag tart, azzal a szándékkal, hogy a háztömb elszegényedett lakóival végezzenek. Az utcákon tartózkodó Dmitri is értesül az eseményekről, illetve a zsoldosok részvételéről és a helyszínre siet, eközben telefonon figyelmeztetve Nyát, embereit viszont felfegyverzett drónok ölik meg. A férfi bejut az ostrom alá vett, halottakkal teli épületbe, számos zsoldost megöl és eljut volt barátnője lakásához. Mielőtt a zsoldosok rakétavetővel megsemmisíthetnék a menekülőket, Skeletor hátba támadja őket és többükkel végez, mielőtt ő maga is halálos lövést kapna.
01. Az akció 2020-06-30 - 2020-08-31-ig, illetve a készlet erejéig tart.
Értékelés: 27 szavazatból Ezt is ajánljuk Stáblista: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! 5/10 sexykex máj. 01. 08:53:09 Elég zavaros a történet, hiszen a gyilkosságoknak mindig van oka. Többnyire pénz, szerelemféltés, hirtelen felindulás, elmebaj. Ha tömegeket szeretnének kiirtani, akkor az aktívabb környezetszennyezést, a vízkészletek mérgezését, a jól bevált vírusokat és a neutronbombát tudnám javasolni. Az irtás kommandósokkal gazdaságtalan. 1/10 slim69 febr. 07. 22:40:04 9/10 King Diamond 2018 dec. 23. - 00:01:54 SPOILER IS LEHET BENNE!!! Azt írtam a legutóbbi Purge résznél, hogy remélhetőleg lesz még folytatása a történetnek és lám, szerencsére itt is van a következő film, ami egy előzményfilm, és az első, kísérleti jelleggel bevezetett irtást mutatja be.
1), angol (5. 1), lengyel (5. 1), orosz (5. 1) Nyelvek (audio): Magyar, angol, lengyel, orosz Felirat: Magyar, angol, bolgár, cseh, észt, görög, horvát, lengyel, lett, litván, orosz, román, szlovén Megjelenési idő: 2018. 11. 23 Tömeg: 0. 2 kg Cikkszám: 1274812 Termékjellemzők mutatása
A megtisztulás éjszakája: A sziget (DVD) leírása A Blumhouse Productions (Széttörve, Tűnj el!, Whiplash) egy vérgőzös tradíció eredetét mutatja be: a megtisztulás első éjszakáját. A kormány célul tűzi ki a bűnözési arány egy százalék alá szorítását, és ennek elérésére Amerika Új Alapító Atyái rendhagyó módszert próbálnak ki. Egy éjszakára engedélyezik a kísérletre kijelölt városban, hogy minden következmény nélkül bárki bármit megtegyen. Amikor azonban az elnyomók kegyetlen agressziója találkozik az elnyomottak elkeseredett dühével, az elszabadult indulatoknak semmi sem képest határt szabni, és az őrület az egész nemzetet magával sodorja. Jellemzők Cím: A megtisztulás éjszakája: A sziget Eredeti cím: The First Purge Műfaj: Akció Rendező: Gerard McMurray Színészek: Y'lan Noel, Lex Scott Davis, Joivan Wade Képformátum: 2. 39:1 (16:9) Kiadó: Universal Játékidő: 93 perc Korhatár besorolás: Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott. Adattároló: DVD Adattárolók száma: 1 Audióformátum: Magyar (5.