Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
Ami részben boldoggá teszi a befejezést, az az, hogy halálát követve a lelke nem vész a semmibe, hanem a beteljesületlen csók nélkül is sikerül felemelkednie. Hans Christian Andersenről számos olyan tény bukott a felszínre, ami alátámasztja biszexualitását, és értelmezések szerint lényegében A kis hableány drámája egyben a szerző saját, Edvard Collin iránt táplált plátói szerelmének önábrázolása is. A valóságban (ahogy a történetben) sem teljesült be a két fél közti románc, ugyanis Collin heteroszexuális volt, és sosem tekintett úgy a szerzőre, ahogy azt szerette volna. Sőt, a férfi meg is nősült, amit a meseíró csak nehezen tudott megemészteni. Tehát a hableány története valójában Andersené, amiben egy fantasztikumokkal tarkított, beteljesületlen LMBTQ dráma manifesztálódik. A Mickey egeres cég joggal módosította az eredeti történetet, más narratívát helyezve a középpontba, ugyanis már csak a sztori tekintetében is minimum egy 18-as besorolást érdemelne, és persze egy halott hableánnyal a folytatás is kérdésessé vált volna.
Ezért Németországban 2013 is Grimm-év, és a budapesti Goethe Intézet is több rendezvénnyel készül az eseményre. A már említett jelenlegi kiállítás mellett február elején újabb kiállítás nyílik Testvérpárok a művészetben címmel, ahol művész testvérpárok készítenek illusztrációkat a Grimm-mesékben megjelenő testvérpárokról.
Szedd össze magad, hogy legyen belőle végre valami! Hepiend [ szerkesztés] Holdvilágos éjszakán Miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán Hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, Ám de jön az ébredés. A királyfi oly kevés És az hogy jön, tévedés. Csipkerózsika végül egy balett lett, és mint olyan, ma is él. Lásd még [ szerkesztés] Csipkerózsika-paradoxon Álomkór Külső hivatkozások [ szerkesztés] Rózsaszín változat ↑ Nem mintha politizálni szeretnénk... ↑ A Fekete Özvegyként gyorsan elhíresült és gyorsan elfeledett ápolónő itt nem számít.
A Grimm testvérek első, eredeti verziójában az egyik gonosz mostohatestvér levágja a saját lábujját, míg a másik a sarkából metssz ki egy jókora darabot, hogy azok beleférjenek a cipellőbe. A herceget pedig galambok figyelmeztetik a turpisságra, és így jön csak rá, hogy a cipő valódi tulajdonosa Hamupipőke. Ezután, az angol nyelvű változatban Hamupipőke hozzámegy a herceghez. Az esküvőre a mostohatestvérek is elmennek, ám itt a galambok kivájják a szemüket. A Grimm mesében Hamupipőkének nincs tündér keresztanyja, így a báli ruhát sem tőle kapja. Ebben a történetben Hamupipőke édesanyja sírjára ültet egy fát, minden nap imádkozik alatta, és a báli ruhákat is a fa alatt találja meg. Ugye mennyivel másabb ez a mese, mint amit mi hallottunk estéről-estére? 4. A kis hableány A kis hableány történetét Andresentől ismerjük. Azonban kevesen tudják, hogy az eredeti történet elég tragikus véggel ér véget. Itt is a legnagyobb cél, hogy a herceg szívét megszerezze, azonban van egy kisebb probléma, a kis hableány nem ember.
Sok klasszikus mesét a Disney édes, bájos szemüvegén keresztül ismertünk meg, de a valóságban ezek a történetek közel sem voltak ilyen varázslatosak és vidámak. A Disney-meséket novellák, legendák, rövid történetek ihlették, amik sok esetben nem is gyerekeknek készültek, a rajzfilmstúdió azonban olyan köntöst adott rájuk, ami aztán a fiatalabb korosztály számára is élvezhetővé tette a meséket. Hamupipőke Az egyik legnagyobb klasszikus kicsit más befejezést kapott a Grimm fivérek történetében, mint az 1950-es mesefilmben. Bár Hamupipőke mindkét történetben boldogan él a herceggel, a mostohanővérek már nem jártak ilyen jól az eredeti sztoriban. Míg a Disney által megálmodott világban csak mérgelődtek, amikor nem fért bele a lábuk az üvegcipellőbe, addig az eredeti történetben az egyik nővér a lábujjait, a másik pedig a sarkát vágta le azért, hogy bebizonyítsák: őket keresi a herceg. Kiderült a turpisság, és megtartották az esküvőt, ahol újabb csapás érte a gonosz testvéreket: két galamb kivájta a szemüket.
A király újból meglátogatja a lányt, s mikor látja, milyen szép gyermekei születtek, Táliát és a két ikret az országába viszi. Ámde a király mindvégig nős volt, s mikor a királyné meglátta Táliát és a gyerekeket, utasította a szakácsot, főzze meg a gyerekeket és szolgálja fel az apjuknak, Táliát pedig égessék el máglyán. De a szakács megkegyelmez, és végül a királyné végzi a máglyán. A mese sok eleme fellelhető az 1220 - 1260 körül keletkezett izlandi Völsunga saga -ban. Szintén sok a hasonlóság egy 1528 -ban megjelent francia románcban: Troďlus és Zellandine története – Perceforest (Histoire de Troilus et de Zellandine). Rajzfilmek [ szerkesztés] Több rajzfilmfeldolgozása is született, köztük 1959 -ben a Walt Disney -féle, melyben a szereplők nevet kapnak (a hercegnő Auróra, a gonosz tündér Demona (angolul Maleficent), a három tündér Flóra, Fauna és Fiona (angolul Merryweather). Az átok beteljesülését úgy akadályozzák meg, hogy a három tündér neveli fel Csipkerózsikát. A történetet 1952-ben kezdték készíteni, s 1959-ben mutatták be.
Andersen azért rendes volt, és érezte, hogy ez így nem elég jó. Nos, az új befejezés szerint a sellőlány nem hal meg, amikor vízbe ugrik, hanem "a szellő lánya" lesz belőle, arra várva, hogy a mennybe jusson. Magyarul a sorsa megint csak a halál, de így valamivel mégiscsak szebb, nem? Hófehérke és a hét törpe A következő mese eredetije nem is különbözik olyan drámai módon a Disney-féle verziótól, mint azt gondolnánk. Tényleg csak néhány apróságról van szó. Az irigy királynő felbérel egy vadászt, hogy végezzen Hófehérkével, majd vigye el a szívét bizonyítéknak. Amikor azonban a férfi találkozik a lánnyal, képtelen mindezt megtenni, így egy állat szerveit viszi el megbízójának. Nos igen, szerveit. Merthogy az eredeti verzióban a szívén kívül Hófehérke mája és tüdeje is a királynő kívánságai közt szerepelt. Vacsorára feltálalva. Meglehetősen egyéni ízlése van a hölgynek, de oda se neki! A lényeg, hogy ébenfekete hajú hősnőnket megmérgezik, koporsóba kerül, majd egy varázslatos csóktól magához tér.