Különleges méretű fűrészáru beszerzését és szállítását is rövid határidővel tudjuk vállalni. A Hobler Fakereskedés több évtizedes működése megbízható minőségű faáru értékesítésén alapul, legfőbb törekvésünk, hogy vevő...
2015. 10. 26. Az első szombathelyi állásbörzén a Castrum Sec Kft. Most először szervezett közösen állásbörzét a Vas Megyei Kormányhivatal, valamint a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szombathelyen. Szeptember 29-én a pályaválasztás előtt álló felső tagozatos tanulók részére szakmabemutató foglalkozásokat, szeptember 30-án pedig állásbörzét tartottak. A helyszín is rendhagyó volt, egy Szent László király utcai, használaton kívüli ipari csarnokban állították fel a vasi munkáltatók standjait. A megnyitón nagy hangsúlyt kaptak az egyetemi gépészmérnökképzés sajátosságai. A két napos rendezvénysorozat keretében negyven munkáltató mutatkozott be, hogy kínálatuk találkozhasson a munkakeresők igényeivel. A rendezvény célja, hogy a megyében a munkáltatók által kínált álláshelyek minél nagyobb számban betöltésre kerüljenek. A Castrum Sec Kft. saját standdal képviselte magát a rendezvényen. A pódium programját a Castrum Sec Kft. bemutatkozó előadása nyitotta, ahol Czvitkovics László tulajdonos bemutatta a céget és tevékenységüket, Borsányi Károly értékesítési vezető pedig a cég saját standját valamint a standon látható eszközöket.
Beszállító Partner CATERPILLAR (CAT) DOOSAN (DAEWOO) JOHN DEERE – USA VOLVO – Europa A TAGEX GmbH 1984-ben alakult meg a németországi Höxterben és eredetileg mezőgazdasági ékszíjakra specializálódott vállalatként működött. Az évek folyamán a termékskálájuk kibővült és napjainkban magában foglalja széleskörű kínálatát az erőátviteli termékeknek ezen belül is a görgős láncokat (háromféle minőségben), lánckerekeket, ékszíjakat, klasszikus és fogazott szíjakat, emelőcsigákat, csapágyperselyeket, hidraulika gyors csatlakozókat, gumilánctalpakt mini kotrógépekhez, kiterjedt választékkal a különféle speciális görgős láncokat, és új termékként a napkollektorokkal. A TAGEX GmbH több, mint 25 éve van jelen Magyarországon a TAGEX Magyarországi Kereskedelmi Képviselet közvetítésével. 1996-ban a képviselet mellett kezdte működését a TAGEX Hungária Kft.. Készletünkben megtalálhatók görgős láncok, lánckerekek, mezőgazdasági és ipari ékszíjak. Mezőgazdasági ékszíjaink géptípusonként cikkszám szerint, a gyártók előírásai alapján.
légióssal a másodosztályban. 2020. 02 23:00:08 S. T. J. 2020. 02 21:35:34 BODNÁR ZALÁN NS-VÉLEMÉNY. Lényegében nem találtunk nagy hibát nála. 2020. 01 22:29:32 2020. 01 20:31:49 N. PÁL JÓZSEF ALAPVONAL. »Tetszettek volna többet rúgni nálam«, mondhatná a híres Antall József-i fordulatot idézve-kiforgatva némileg, aztán meg a győzelmet nem kell megmagyarázni ezúttal sem.